Na szóval miután mindenki elment és csak én maradtam a diákok közül, a magas igazgató odajött hozzám. Olyan kellemes volt a hangja az évnyitóban, mintha az unokáihoz beszélne. Hiába izgultam a beszélgetéstől mégis egy kellemes bizsergés járt át.

- Nos Beatrice, ha szólíthatom így, meg van elégedve? Ez az amire ön várt?- mosolygott rám a félhold alakú szemüvege mögül.

- Persze. El se tudnék ennél szebb iskolát képzelni- hebegtem; most visszagondolva elég bambán nézhettem ki.

Az iroda felé, mesélt nekem az iskoláról, a mágiáról, és megígérte, hogy segít nekem bepótolni a lemaradást.

Az irodája is olyan nyugalmat árasztott, mint a hangja. A sok falikép ezer felé pislogott, pár megjegyzést téve. Az ezüst alkatrészek fényesen csillogtak, a főnix madár alatt.

-Ő... na szóval elmondaná mit szeretett volna velem beszélni?

- Úgy látom egyből a tárgyra akar térni. Ez tetszik. Elmondom előbb, hogy meglepett a süveg választása. Azt nem gondoltam volna, hogy a bátrak házába kerül. Ilyen szerencsét. Vagy lehet, hogy mégse az, mivel így könnyebben kísértésbe eshet, hogy elmondja a barátainak mi a küldetése - na ez már nem tetszett, de úgy éreztem, hogy gondolataimat más is hallja. Dumbledore belemászott az elmémbe. Ha akartam volna se tiltakozhattam volna. Sok barátot láttam, családomat, azt a régi iskolát amit úgy nem szerettem, pár régi szerelmet, kórházat, míg végül magamat táncolva. Úgy hiányzik a tánc. Majd Karácsonyi szünetben esetleg elmegyek próbára.

- Látom sok kedves emlék fűzi haza. Mostmár látva, hogy milyen rajongás van a mugli világban e csodás könyvekért, megkérem, hogy a szünetbe hozza el ezeket, és addig is tudom, hogy milyen nehéz önnek hallgatni, ezért megkérem, hogy semmin se változtasson de elmondhatja barátainak miért jött és feladatát, így remélem sokat könnyítettem dolgán - kacsintott és jó éjszakát intett. Már az ajtónál voltam mikor megszólalt.

- A hetedik könyvet látom nem olvasta. De van egy barátnője, ha nem tévedek, aki ugyanúgy szereti a regényt és nagyon jól ismeri a részleteket.

- Kérem ne küldjön vissza. Nem lehetne megoldani, hogy Réka is itt legyen? -úgy éreztem sírógörcsöt kapok. Az álmom, ami végre teljesült kis rózsaszín felhőcskeként szállt el előttem.

- Én nem mondtam, hogy visszaküldöm. A Roxfortban elég ágy van- mosolygott.- Én azt szeretném mondani, hogy a könyvekkel együtt az a Réka, vagyis a barátnője is megjön az iskolánkba, és...

- Köszönöm!- és egy cuppanós puszit nyomtam az idős igazgató ráncos arcára.- Köszönöm és ismét jó éjt.

Ezzel már ki is rohantam az igazgatói irodából és meg sem álltam a Griffendél klubhelységéig, ahol csak a három jóbarát volt. Elfolyva ültek a piros huzatos fotelekben.

- Hova tüntél? Ilyesztően rejtélyes vagy. Túlságosan is az vagy- hebegett Ron.

- Na jól van elmondom mi a szitu, de remélem nem szóltok bele- most végre túlestem rajta, és sokszor a nevetés kerülgetett mikor Ron, az átlagosnnál is vörösebb fejére néztem.

- Ez meglepett, de legalább értem miért voltál ilyen furcsa, de mégis nagyon vidám- nevetett Hermione.

Egy csomót beszélgettünk és nevettünk, nagyon vidámak voltunk. Kivéve Harry. Egy kis idő után már nem is figyelt, hanem az ablakpárkányhoz sétált. Csak nézett ki az ablakon a hideg tájra. Arra gondoltam, hogy Rowling ilyen pillanatokban írta le főhőse gondolatait. Kihasználtam a pillanatot, hogy kicsit komolyabban beszéljek vele, és megpróbáljak erőt önteni belé, hisz nagy szüksége van rá.

- Figyelj Harry, én tudom, pedig talán furán hangzik, de ezt most elhiheted, hogy tudom mennyire nehéz neked. Most még nem is vagy annyira letörve, de hidd el, hogy hiába lesz pár év után nagyobb a problémád, de nagyobb lesz az örömöd. Látod, hogy léteznek csodák, csak bíznod kell bennük. Kérlek ne add fel, több ezer fiatal bízik benned és reménykednek, hogy kitartasz. Legalább értük tartsál ki.

- Valamiért, nem tudom miért, de nagyon megnyugtatsz. Jó ha veled beszélgetek. Felvidítasz. Hálával tartozok neked, mert még senki se tudott ilyen vígaszt nyújtani.

Az a két zöld szempár most vidáman csillogott, és mélyen az enyéimbe fúródtak. Azt hittem majdnem elolvadok, de tudtam, hogy ez a mosoly leginkább nem nekem szól, hanem annak a több ezer rajongónak akikről én meséltem neki.

- Hát ennek csak örülni tudok.- makogtam zavaromba.

- Hé, ifjú pár, nem gondoljátok, hogy ideje lenne lefeküdni, vagy legalább tőlünk elbúcsúzni, mert mi elég fáradtak vagyunk- ásítozott Ron.

- Én nem merném az új barátunkat itt hagyni Harry társaságában, inkább megmutatom az új szobáját- mosolygott vidáman Hermione, és azzal magával húzott a hálószobák felé.

Az egyik ajtón Hermione, Ginny és az én nevem állt, de viszont egy ágy ürsen feküdt a szekrény mellett. Hm, vajon Dumbledor erre értette, hogy van elég ágy?